Szerinted fel kell adnod az álmaidat, ha úgy érzed, hogy a betegséged, a sérülésed, a korod miatt nem fog sikerülni? Vajon a siker csak úgy jön, és az álmok mindig valóra is válnak?

Ez a téma azért vált számomra fontossá, mert körülöttem többen hozták fel ezen okok miatt az álmaik feladását, és ezt velem osztották meg. Vajon az -e a megfelelő lépés erre, hogy feladjuk?

Az én válaszom az az, hogy soha nem adnám fel! És az oka teljesen egyszerű, nem tudok az álmaim nélkül Élni!

És itt most kiemelném a nagy betű jelentőségét, mert élni lehet, de számomra az a mindennapok szürkeségét jelenti, nem azt, amiért mi ide megérkeztünk, hogy véghezvigyük. Számomra nem Élet az, hogy ami a gyermekkori álmom volt, azért ne tegyek meg mindennap pici apró lépéseket és ha már az erőm fogytán, és még az akadályok betornyosultak elém, ne álljak meg és gondoljam újra…Mi az, ami miatt ekkora akadályok gördülnek elém? Miért nem megy tovább a folyamat? Ilyenkor a tomboló lelket meg kell várni, hogy lecsillapodjon, megnézi mi történt, mi lehet ennek az oka, mit üzen nekünk az az akadály, amit ha nem ismerünk fel időben, megjelenhet betegség vagy sérülés formájában is. Ha belegondolunk, akkor az akadályok jelek, amelyek már korábban is ott voltak, csak lehet még nem ismertük fel azokat, vagy nem vettük eléggé komolyan a jelenlétüket.

Azt hiszem a 40 év volt számomra a vízválasztó..akkor már Panka lányom is akkorára nőtt, hogy újra el tudtam gondolkodni azon, hogy korábban miről álmodoztam, mit szerettem volna, hogy megvalósuljon. Nagyon sokat tettem értük, és azért, hogy ott tartsak, ahol tartok. És ezt nem feltétlenül a sikerben szeretném mérni. Azt gondolom, ha valaki sikeres lesz és előtérbe kerül, az már a háttérben nagyon sokat tett ezért, hogy a kapuk kinyíljanak. Nagyon sok hibázást, csalódást és az abból való felállást is jelent ez.

Én a sikert ezt annak a mércéjéval mérem, hogy mennyire tudom, hogy ki vagyok, mire vagyok képes, mi is az, amit igazán szeretnék és meg tudom -e valósítani? Az akadályokért fontos, hogy ne legyünk dühösek, hanem szemléljük úgy őket, mintha csak próbára tennének bennüneket! De ha mégis azok lennénk, ne pörgessük magunkat tovább, hanem csillapodjunk le, és nézzük meg miért történhetett. Hiszen ezek az akadályok kezdik igazából felnyitni a szemünket, hogy mennyi az az elvárás, amit otthonról hoztunk, fel kell -e adni álmokat a “biztonságra való törekvésért”, meg kell -e felelni a körülöttünk levőknek, kell -e adni a véleményükre vagy sem..?

Az első és legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy amíg nem érzem jól magamat a bőrömben, addig biztos, hogy valaki másét húztam magamra vagy adták rám! Ha valakinek nehéz is a Sorsa, Élete, de mindezek ellenére jól érzni magát a bőrében, akkor biztosan a sajátját éli, és ez nagyon fontos!

Sokan élnek úgy, hogy azt mondják,körülöttük minden szép és jó, és ezzel együtt folyamatosan keresnek valamit, mert önmagukban, abban a környezetben vagy azzal a párjukkal nem tudnak boldogok lenni..nekik érdemes lenne elgondolkodniuk, hogy mások elvárásainak vagy a külvilágnak akarnak -e megfelelni vagy esetleg a biztonsági érzésük nagyobbak a saját álmaiknál..nehéz felvállalni ilyenkor az érzéseket és azok szerint cselekedni..

Ha valaki elérkezik erre a pontra az életében, annak akkor kezdődik a valódi Élet. Az az Élet, amely nem az elvárásokra épül, hanem a tudatosságra. Arra, hogy tudja, jobbat, mást, az ő saját értékrendének megfelelőet érdemel, mint ami addig megadatott neki. De ez csupán a Felismerés, amihez még párosulnia kell először az önmagunkkal való őszinteségnek, hogy tudatára ébredjünk annak, hogy valójában mit is szeretnénk, majd a Bátorságnak, hogy ehhez meg tudjuk tenni a megfelelő lépéseket.

Azt hiszem itt kezdődik viszont az igazi nagy feladat, hogy elkezdjünk egyedül lenni, önmagunkkal..meghallani, amit a lelkünk üzen nekünk érzések által..nem megijedni, nem elkeseredni, és elkezdeni kapaszkodni a múltunkba, jelenünkbe, a jövőbe, “bizonságba”, elvárásokba..egyszerűen csupán magunkba lenni, hagyni felszínre törni a valódi érzéseinket, és elkezdeni megismerni önmagunkat..sokszor ez a sírás, dühöngés, tehetetlenség érzésében mutatkozik meg, ami sajnos általábban a társadalmi konvencióknak nem felel meg, pedig emberi..de ha ezen a folyamaton keresztülmegyünk, akkor megszűnik a másoknak való megfelelés kényszere, nem hagyjuk magunkat irányítani, és végre a saját Életünket kezdjük Élni!

Az emberi dolgok értékesek, és ehhez az is hozzátartozik, hogy néha gyengék vagy dühösek, tehetetlenek vagyunk! De miért is baj ez? Sírtatok már esőben? Éreztétek -e már azt, hogy egy erős zokogás a lelketekben óriási erővel tud felszakadni, és az óriási érzelmi löket után hatalmas nyugalom veszi kezdetét a lelketekben? Ez számomra az Erő jele, mert hagytuk megmutatkozni az érzelmeinket, végre megengedtük, hogy jelen legyenek az Életünkben! Ilyenkor Találkozunk önmagunkkal, a belső, a valódi érzéseinkkel, és elengedtük az irányítást az érzelmeink és az életünk felett is…megadtuk magunkat a történéseknek, folyamatoknak, valami nagyobb Erőnek, ami segít az Életünkbe terelni bennünket.

Szerintem a gond ott kezdődik, ha azt mondják, ne mutatsd, hogy mit érzel,azt, ha sírsz, mert akkor gyenge vagy…ne add ki magadat, mert akkor vissza fognak élni vele..Én meg azt mondom, hogy engedd meg magadnak, és legyél elég Bátor ahhoz, hogy megmutatkozz önmagad-, majd mások előtt is! Bármennyire is ellenállás van most benned, mint olvasóban, elárulom a titkot, ha elég Bátor vagy vállalni magadat, a kezdetleges elutasítások, megjegyzések után, ha továbbra is kitartasz Önmagad mellett, akkor azok az emberek is megmutatkoznak az ítélkezők mögött, akik ezt értékelik és Veled együtt felvállalják, hogy nekik is van ilyen oldaluk! Mert mindenkinek van! Csak a kérdés az, hogy ezt a négy fal között hagyják és nem felválllva magukat feszültségbe vagy elégedetlenül élnek, vagy elég Bátrak lesznek, hogy végre elfogadják, hogy nekik is vannak érzelmeik, és felvállalva azokat, elkezdjenek végre Élni!

Az Élet itt kezdődik, ahol már megengedjük magunknak, hogy Önmagunk legyünk!

Az Álmok a Sorsod hívószavai, sosem szabad feladni azokat, hiszen azok jelentik a valódi Életedet! Néha az is előfordul, hogy amint rátérünk az Utunkra, rájövünk, hogy az Álmaink lehet csupán irányt mutatnak ahhoz, hogy azokká váljunk, akikké szeretnénk…és a végcél az önmagunkban megélt Teljesség lesz, amit az Útunk során ismerünk és tapasztalunk meg..

Bármennyire is furcsa, de korábban sosem vettem volna fel ilyen ruhákat, amelyeket ezen a képen láthattok..és ahogy feladták rám, egy egészen más női minőségemmel Találkoztam, ami nagyon kellemes érzés volt! Nem győzöm hangoztatni, hogy ilyen fotózást mindenkinek ajánlok, hogy felfedezze mi rejlik még mélyen, legbelül!

Ilyen valódi, kellemes, emberi Érzéseket kívánok Nektek is!

Hidvégi Andrea

Fotó: Rózsa Erika

Stylist: Butor Krisztina

Haj: Franyó Eszter

Smink: Balázs Jelena