Őszintén a +35-40 feletti testi-lelki változásokról, és a megoldásokról!

Azt tapasztalom a vendégeimmel és a körülöttem élőkkel, hogy amint kezdenek közelíteni a 35, de főleg a 40 felé, lelkileg nagyon sok folyamat játszódik le bennük. Ez velem is így történt. Ez az életkor már magával hozza a változásokat, jó esetben a bölcsességet, az addigi Életünk újragondolását és értékelését. Hetekkel a 40. születésnap előtt komoly érzések, a döntéseink, választásaink, az elért és el nem ért céjaink, álmaink élményeinek feldolgozása zajlik jó esetben magunkban, nem megterhelve ezzel a környezetünket.

_DSC5293

Hogy lehet ezt jól csinálni, jól megélni? Én azt gondolom, hogy érdemes ebbe a folyamatba beleengedni magunkat és megengedni a negatív érzéseket is, hiszen ha azok feldolgozódnak, akkor adunk lehetőséget önmagunknak, hogy újratöltődjünk energiával, beengedjünk új célokat, elfogadjuk azt ami van, és ezzel a tapasztalattal egy sokkal mélyebb, érettebb, a Pillanatokat-, Értékeket felfedező Életet folytassunk tovább.

Ez az az életszakaszunk, amikor sokminden elfogadásra vár, és most elsősorban a külsőnk változásaira gondolok. Ekkor már nem vagyunk 20-30 évesek, és nem is szabad erőlködnünk, hogy azt mutassuk, hiszen akkor elkezdődhet a véget nem érő, belső feszültségeket okozó belső harc a megváltoztathatatlan ellen. Ez e belső harc belső konfliktusokhoz vezethet és akkor nem leszünk jóban önmagunkkal, és a környezetünk is negatívan fog reagálni ránk, ráadásul a testünkön is meg fog ez látszódni.

Itt az ideje elfogadni, hogy a testünk nem a régi, hogy az addigi edzések már nem olyan hatékonyak, a bőrünk nem a régi és a testünk sem olyan feszes, mint ezelőtt. Ráadásul megjelennek az ősz hajszálaink, esetleg kevesebb hajunk is lesz, és a ráncaink is sűrűsödni fognak.

Én ilyenkor felteszem a kérdést, hogy akkor mi van? Aki elfogadja a korát, az azzal járó változásokat, az sokat segít önmagán és természetesen a környezetében élőkön is. Számtalan olyan megoldás van arra, hogy figyeljünk arra, hogy ápoltak és szépek maradjunk és itt most a természetes megoldásokra gondolok. A hajápolás, a kozmetikumok használata mellett fontosnak tartom a napi meditációt és a megfelelő mennyiségű pihenést is!

Mindezek mellett kiemelten fontos a megfelelő, sokoldalú táplálkozás, a megfelelő mennyiségű vitamin szedése és a rendszeres testmozgás is!

Az edzések terén már nem a nagyon intenzív mozgásokat ajánlom nagy mennyiségben, hiszen az ízületeink sem bírják már olyan mértékben, mit korábban! A lassúbb, önmagunkra figyelő, az érzéseinket és érzeteinket is előtérbe helyező mozgásprogramokkal, az úgynevezett Body&Mind vonalhoz tartozó különböző Pilates -és Jóga alapú órákon már a tudatosság kerül előtérbe, mi magunk, a testünk és a lelkünk is!

Ezek a programok már figyelnek azokra a tényezőkre, amelyek már a kor előrehaladtával a testünkön megmutatkoznak:

  • a testtartásunk görnyedtebb
  • túlsúllyal rendelkezünk
  • az ízületeink beszűkültebbek, és előfordul, hogy fájnak
  • izmaink lerövidülnek, néhol fájdalmas pontokat tapinthatunk ki csomó formájában
  • testi deformitások kezdenek megmutatkozni, amelyeket jó még idejében felfedezni és korrekciózni
  • bőrünkön jelentkezik a gravitáció hatása, a feszességet kezdjük elveszíteni
  • fáradékonyabbak vagyunk, kevesebbet bírunk, mint azelőtt
  • már nem vagyunk annyira motíváltak, egyre csökken az igényszintünk arra, hogy megtartsuk az alakunkat, hiszen egyre több energia szükséges hozzá

Mi a megoldás? Kezdjünk el meditálni, engedjük bele magunkat a folyamatokba, kezdjük el elfogadni a változással járó negatív dolgokat és mélyüljünk el önmagunkban, a lelkünkben, az érzéseinkben. Legyünk többet a természetben, sétáljunk, és élvezzük a Pillanatokat, gyönyörködjünk a fák-, a levelek szépségében, az átszűrődő Napsugarakban, így is töltődjünk energiával. A rendszeres gyakorlás nagymértékű átalakuláshoz vezet a személyiségünk tekintetében, melynek eredménye a nyugalom, a kiegyensúlyozottság lesz.

Elmehetünk futni, közepes tempóban, nem széthajtva magunkat, végezzünk erősítő- és nyújtó gyakorlatokat egyaránt! Figyeljünk a testünk jelzésére, ne akarjunk többet, mint amit megenged!

Ha együtt tudunk működni a testünkkel, lelkünkkel, akkor a legjobbat hozhatjuk ki magunkból, és a rendszeres gyakorlással ismét a régi testi és lelki érzések és a külső pozitív változása tapasztalható meg, csak másképp! Ez az Út sokkal Teljesebb és harmonikusabb, higgyétek el nekem, érdemes ebbe az irányba változtatni!

Ti is meg tudjátok csinálni, ha elkezditek és rendszeresen gyakorljátok!

Sok sikert!

Hidvégi Andrea

 

 

Legutóbbi bejegyzések

Pilates nagylabda

A Nagylabda vagy más néven Fitt Ball, Core Stability Ball, Physio Ball fantasztikus eszköz a Pilates oktatók, személyi edzők, sportági szakedzők munkájában! Először a világon a Gyógytornászok kezdték el

Tovább »

Pilates jó a derékfájásra?

Napjainkban sajnos egyre több olyan vendég jelentkezik a Pilates Studiokba edzeni, akik valamilyen derék-, hát- vagy keresztcsonti fájdalommal küzdenek. Ez nem véltelen, hiszen egyre többen értesülnek arról az őket

Tovább »

Pilates Karika

A Pilates Karika, eredeti nevén Magic Circle, Joseph Pilates álmodta meg. Ez a kiseszköz karika formájú, két oldalán belül és kívül is párnázott fogantyúkkal. Mi az a Pilates Karika?

Tovább »

Archívum