A Vállalkozó Nő, aki 40 felett a rohanás mellett is tudatosan él!

 Fogyás 40 felett tudatosan-Hidvégi Andi Tréning

Sziasztok, Susan vagyok.

Az én történetem elég klasszikus, egyedül nevelem a kislányomat, sokat dolgozom, állandó rohanásban élek, és időm sem volt soha, hogy naponta főzzek és étkezésekkel készüljek más napra. Ugyan mindig is mozogtam és edzettem, most már tudom, hogy sajnos az étkezési szokásaim nem tették lehetővé a fogyást, változást, leginkább a koplalás volt rám jellemző, fűszerezve napi 1 hatalmas adag akármilyen ennivalóval. Ugyan sohsem voltam nagyon túlsúlyos mindig csak az a „fránya 4-6 kg“ volt rajtam pluszban, de a terhességem után a testem megváltozott, és nem akart újból feszes és formás lenni.

Sajnos nem tartoztam azon szerencsések közé, akik alakja automatikusan „visszaugrott“ a helyére és ezt még több koplalással és igen mozgással is igyekeztem ellensúlyozni és visszanyerni alakomat, ami majdnem 40 évesen nem bizonyult túl eredményesnek.

Végül mivel már semmi nem segített megfogadtam egy jó barátom tanácsát és elmentem egy testösszetétel mérésre, ez végül megváltoztatta az életemet.

Segítséget kaptam a helyes étkezési alapokhoz, elsősorban a reggeli fontosságával jöttem tisztába és rövid idő alatt, mindössze 21 nap, visszanyertem alakomat, elsősorban a hasamról ment le a nem kívánatos felesleg, és fogytam 6 kg-ot, ezzel visszanyerve 10 évvel ezelőtti testsúlyomat. De a legnagyobb eredmény, hogy miután elértem a magamnak kitűzött célt, könnyedén tudom azt tartani, anélkül, hogy bármikor is koplalnom, éheznem kellene és nem esik nehezemre tartani a tudatosságot az étkezéseimben, még úgyis, hogy többnyire nem otthon eszem.

Susan

Legutóbbi bejegyzések

GerincPilates Női Egészségnap

Kedves Érdeklődő! A Hidvégi Andi Pilates Studio és a GerincPilates Akadémia új, nagyobb helyre költözött május 1-től, ami új, izgalmas programok megálmodását teszi számunkra lehetővé. Máris egy fantasztikus nappal

Tovább »

Pilates 40 felett

Napjaink egyik legnépszerűbb edzés programja a Pilates! Ez az edzésprogram nagyon komplex, összetett és sokszínű, szerteágazó órákkal lehet találkozni, amelyek egészségtudatosságra nevelnek, segítenek kapcsolódni önmagunkkal és nemcsak a testünkre,

Tovább »

Archívum