Döbbenetes számomra, ahogyan az emberek nyilatkoznak magukról, ahogy elérik a 35, majd a 40 évet.”–Már öreg vagyok”, “-Minek sportoljak, semmi értelme”, “-Nincs már ami motíváljon”, “Csak hízom és már esélyem sincs lefogyni”, “Már nem vagyok a régi”, “Nincs időm a gyerek mellett”, “Már késő elkezdenem”, “Nem kellek senkinek”…”Persze, Neked könnyű, mert még fiatal vagy”… :)

12467976_1015717071803475_1565122612_n

Hát ezekkel a mondatokkal egyáltalán nem értek egyet! Biztos, hogy sokan elképzelnek egy életet, amelyet bizonyos életkorhoz kötnek célként, amelyeket a 20-as, a 30-as a 40-es vagy akár az 50-es éveikben szerettek volna elérni. Előfordul sajnos, hogy az élet mást hoz, olyan váratlan fordulattal áll elő, amely gyökeres változáshoz vezet. Sok embert ez padlóra küld, nem is egyszer, és csak kevés az az ember, aki ebből a veszteségből győztesként áll fel, és elindul újra és újra, hogy megvalósítsa az Álmait, amelyekre oly régóta vágyik.

Vajon a felálláshoz a sport segíthet, megoldja a gondjainkat?

Hát a helyzet az, hogy a gondjainkat nem oldja meg, de mindenképpen segít, mert lelkileg is erősít bennünket, amin keresztül erősödik a hitünk, a kitartásunk, hogy újra nekiinduljunk és újúlt energiákkal feltöltve valósítsuk meg mindazt, amire oly régóta vágyunk!

A a 30x, a 40x az nem bünetetés, hanem egy új lehetőség! Ekkor már rendelkezünk annyi élettapasztalattal, hogy tudjuk, az út nem mindig sima, hanem vannak rögösebb szakaszai is, amelyet ha elég bölcsen és türelmesen kezelünk, nem bajként, hanem problémaként tekintünk rá, amit meg kell oldani, akkor a kívánt eredmény sem marad el!

De egy biztos, a sportot is rendszeresen kell gyakorolni, mint az életünkben mindent, hogy sokkal jobban, gördülékenyebben menjen, és ha van is olyan, hogy valami döcög, esetleg megáll az életünkben, biztosan átlendít a nehéz időszakon!

A  mozgás öröm, a zenével, tánccal ötvözve tökéletes az Életkedvünk visszanyeréséhez! Számtalanszor fordult már elő az én életemben is nehéz szakasz, amit egy jó kiadós mozgás mindig segített továbblendíteni!

És hogy mi az, ami mindig ilyenkor a szemem előtt lebeg? Hát hogy mindig minden megoldódik, főleg ha nem feszülünk rá arra, ami történt, elfogadjuk, hogy néha vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak..

Ezért van az, hogyha valami olyan ér, ami nem esik jól, vagy nem úgy történik, ahogy számítottam rá, akkor felállok, nem agyalok, elfogadom ami történt, mert hiszem, hogy ez nem véletlen. A fókuszomat átállítom a napi tevékenységeimre, vagy felhúzom az edzőcuccomat, edzek egyet, bekapcsolom a zenét, táncolok! De ilyenkor sokszor jól jön egy kis szépítkezés is, mert az ápolt külső a lelkünket is nagyon szépen kiegyensúlyozza.

Szóval, mozogjunk, táncoljunk önfeledten, szeretgessük meg magunkat külsőleg is, elengedve mindent ezalatt, ami bánt bennünket, mert ez tényleg csodákra képes!

A Boldogsághoz Önmagunkra van elsősorban szükség..és akkor jönnek azok is, akik ezt a világunkat fogják erősíteni!

Találd meg az utat Önmagadhoz, a mozgással, az ápoltsággal, és hidd el, a lelked is nagyon hálás lesz Neked ezért! És a megújulással a korod sem lesz érdekes számodra, mert ismét kinyílsz az örömre, ahol ez a gondolat, hogy öreg vagy, már nem fog beférni..nekem elhiheted :)

Hidvégi Andrea