Tegnap elmentem edzeni és az öltözőben mellettem állt egy fiatal és egy középkorú Hölgy és beszélgettek, hála Istennek mosolyogva, megtárgyalva éppen azt, hogy miért járnak edzeni. A témán nagyon elszomorodtam, mert az évtizedek során sajnos sokszor találkoztam azzal, hogy a férjük vagy épp a párjuk várja el Tőlük, hogy lejárjanak edzeni.

girl_205263

Az én véleményem az, hogyha valaki nem magában dönti azt el, hogy edzeni szeretne és nem tartja ott az edzésen a belső meggyőződése, akkor sokkal inkább kerülhet az “űzött és sebzett vad érzés” állapotába, mintsem, hogy az élete egy felszabadító, euforikus megélésekkel színesített, önmaga belső erejét, kitartását és az abból is fakadó pozitív hatásokat érzékelje a sportolás alatt!

Az edzés nem lehet megfelelés, főleg nem az ember párjának, mert ezzel a párkapcsolati egyensúly felborul!

Hallottam már olyan Hölgyekről is, akiknek a férje nem kedvesen megjegyezte, hogy fogyjanak le és dacból otthon maradva tovább pakolták magukra a súlyt..

A tegnapi beszélgetés szerencsére pozitív hangvételű volt, de egy halvány üzenet is elhangzott a Férfiak felé, miszerint Nektek Nőknek edzenetek kell, hogy tartsátok a jó alakotokat, nekünk pedig jól áll az egyre növekvő pocak, hiszen az a bölcsesség jele :)

Nem kiélezve a Férfiak és Nők közötti feszültséget én inkább azt mondanám, hogy mindkét nem sportoljon, és ne azért, mert fogyni akarnak, ne azért, hogy a másiknak a kedvére tegyenek, hanem azért, hogy jól érezzék magukat a saját bőrükben!

Ha 2 ember egy párkapcsolatban energikus, ha a TV előtti tespedés helyett a mozgást választja, akkor sokkal dinamikusabb, pozitív megélésekkel élhetik a párkapcsolatukat mentális és testi szinten egyaránt!

Több türelemmel lesznek egymás felé, önmaguk pozitív értékelése által a kapcsolat minősége is felemelkedik, az edzés közbeni eufória megélésével a stressz oldódni fog, és a szexuális kapcsolatukat is fellendítheti!

És ki is ne akarná egy kevés kis erőfeszítéssel ezeket a pozitív változásokat?

Kívánom, hogy minél több pár közös programja legyen a mozgás és ne kényszerből szeretetből <3

 

Hidvégi Andrea