A +40 igenis lehet egy új őrület, akár egy új Élet kezdete! Egyszercsak csináld másképpen, mint ahogyan addig tetted! Nem könnyű, de megéri!

Be kell, hogy valljam, hogy amikor ehhez a cikkhez hozzákezdtem, elkezdtem sorolni a barátnőmnek azokat a bolondságokat, amelyeket mi a mindennapokban szoktunk csinálni. Természetesen teljesen divatosak voltunk, mert mindez a csodálatos chat-világában kapott helyet most, ami a mai szóval élve, nagyon trendi, és ha megfigyeljük a mi korosztályunkat, ők nem szeretik annyira, hiszen szerintük a személyes kontaktus elmarad. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem ez a fajta kapcsolódás is tud nagyon tartalmas lenni, és végtelenül vidám is, amit a hihetetlen figurákkal még tovább is tudunk fokozni! És mi ezt meg is tettük, amikor felváltva soroltuk, mik azok a szokásaim, amivel anno őt is megleptem…azt mondja, hogy azóta ő is másképp él meg dolgokat, mert kizökkentettem a komor, befelé fordult, alul motívált világából, ahol legkevésbé sem volt kedve és energiája sem magára figyelni..és sajnos legkevésbé sem volt tele életerővel, mosollyal..de egyszercsak megváltozott minden..

_DSC5475

Tudjátok, az, hogy hogyan élsz, kik vesznek körül, és hogy hogyan kapcsolódsz, azt egy felnőtt ember már el tudja dönteni. Sajnos sokan sokszor tudattalanul, de megrekednek a gyermekkorukban jól működő szokásaik mellett, amikkel a felnőtt életükben is élni szeretnének. A kapcsolataikat ugyanúgy az teszi ki, hogy jól megmondják a másiknak, hogy merre álljon irányba, mit miért csinál rosszul, tulajdonképpen mennyire, de értéktelen, amit ő képvisel, és ennek a legnagyobb hibája az, hogy aki mondja, az nem is látja magát ebben a helyzetben. De ez az ő dolga. Amivel feladatunk van ilyenkor, az az, hogy kivált -e bármilyen hatást bennünk, és ha igen, akkor hogyan kezeljük?

Nagyon régen, azt hiszem 20évvel ezelőtt nyomta a kezembe az egyik nagyon kedves vendégem, később a barátnőm a Mennyei Prófécia című könyvet. Akkor olvastam a személyiségtípusokról, akik különböző szerepbe rakják magukat az egyes szituációkban, hogy megvédjék a belső énjüket a fájdalomtól. Az én olvasatomban van két domináns és a két konfliktuskerülő típus ebben a meghatározásban, a Megfélemlítő, Vallató, Zárkózott és a Szegény én típus. Ha a két domináns típus bármelyike erőszakkal, bántalmazással, megfélemlítéssel, manipulációval próbálkozik, a zárkózott visszahúzódik és nem reagál, a szegény én meg sajnáltatja magát..ezzel az a gond, hogy a két domináns így jut energiához, majd a másik kettő kompenzál..és kialakul az élet játéktere..és ha nem vigyázol, a gyermeked megszületésénél ugyanezek a személyiségjegyek fognak dominálni, mint amilyenekkel a gyerekkorodban találkoztál a szüleid és a testvéred vagy testvéreid által. Sőt, továbbmegyek, amíg meg nem oldod magadban, ilyen lesz a főnököd, a barátnőd, a párod, a körülötted élő emberek..

Erre egyetlenegy megoldás van, az, hogy meditálj, tanulj meg egyre többet magadról! Próbálj meg hátralépni, ha belekerülsz egy olyan játékba, amibe nem szeretnél. Szeresd annyira magadat, hogy ne hagyd, hogy az indulatok, megjegyzések, ítélkezések vihara a Te lelkedben is tomboló dühként jelentkezzenek! Állj meg, csendesítsd le! A megoldás úgysem az ítélkezésekben van..

Ez egy nagyon fontos pontja a személyiség fejlődésednek, hiszen már Felismered, hogy nem vagy kiszolgáltatva a másokban zajló pillanatnyi folyamatoknak és meg tudod határozni, hogy mi a Te Felelősséged ebben és ekkor van lehetőség arra, hogy a többiek is körülötted Felismerjék a saját Felelősségüket. De ez megint csak az ő feladatuk. Neked nincs dolgod vele. És bármennyire is furcsán hangzik, ezzel adsz nekik lehetőséget arra, hogy ők is belekerüljenek a folyamatba, és ha végigcsinálják, boldogok legyenek. Nem Neked kell megoldanod.

Az, hogy idáig eljussál, sok folyamaton kell átesned, hiszen ez a nyomógombod, erre működtél a gyerekkorodban..ha figyelsz, akkor ezeket a gombokat hatástalaníthatod, de ehhez tudatosság kell, hogy amikor jön a vihar, Te merj megállni és csak a saját központodra koncentrálni..próbálj hátralépni, és ránézni, mintha nem is Te lennél benne..és képzeld magadat a másik helyébe..hogy Te megtennéd -e? Ha nem, akkor ezt tudatosítsd..először még fájni fog, főleg, ha kiskorodban mindig olyan szituációban találtad magadat, hogy nem volt igazad még a legabszurdabb helyzetekben sem..majd a fájdalom enyhülni fog, és a sokszori gyakorlással meg is tud szűnni bármi, ami a múltadban bosszúságot okozott..

Azzal, hogy távoltartod magadat ettől, csak a belső stabilitásodat-, erődet, a magadba vetett hitet fogja erősíteni!

Mert igen, lehet úgy is, hogy hátralépsz és végigvárod mások folyamatát, szeretettel..de csakis úgy!..mert akit bántottak, nehezen tud megbocsájtani, de ha valódi szeretet van, ez sikerülhet..és ez a szeretet ott van, ahol a belső békéd..a meditációban, az önmagaddal való kapcsolatban, Benned..Hittel, Kitartással, Szeretettel..és akkor megtörténik az, amiről csak álmodtál! Olyan embereket kezdesz el vonzani, akik tisztelnek, szeretnek és figyelemmel vannak feléd..és mivel magadból is kihozod a legjobbat, ők sem maradnak el! Sőt, korábban megromlottnak vélt kapcsolataid is újjáélethetnek, olyanok is, amelyekről azt gondoltad, hogy már lezárultak..mert megtörténhet velük is, hogy felismerik a Felelősségüket egy kis idő elteltével..

De ehhez két oldal kell! Azt szoktam mondani, hogy a mérlegnek 2 nyelve van, és ha valaki csak pakol az egyik oldalon, akkor az felborul..ennek az egyensúlynak helyre kell állnia..és ehhez belátásra és jóvátételre van szükség. Ahol nincs belátás, ott nem lesz jóvátétel sem. De ez nem baj, mert ilyenkor a kapuk bezárulnak és nyitódnak olyanok, amelyek új lehetőségeket adnak, olyanokat, amelyek már harmóniában vannak Veled, a Te érzelmeiddel, értékrendeddel, és mindennel, ami fontos Neked!

..és ne feledjük, a mesékben is mindig nehéz annak, aki az igaz szerelemért, eszméért kel útra! De minden mese vége az, hogy elbírja a hős, kiállja a próbát és a végén a boldogság vár rá! Nem véletlen, hogy a mese terápiaként van jelen, hiszen a sok történet sok-sok emberöltő tapasztalatát írja le, és bármennyire is fura, igenis hihetünk a mesékben, mert van erejük! De persze csak akkor, ha nekünk is! A hitüket elvesztők szokták sajnos mondani ilyenkor, hogy nem hiszek a mesében..de ha Te ezeket a mondataimat olvasod, tudom, hogy van elég erőd, hogy visszanyerd a hitedet és megtanulva magadat, a folyamataidat úgy Élj, ahogy mindig is szerettél volna!

..és amikor eljutunk erre a pontra, akkor rájüvünk, hogy az Élet sokkal izgalmasabb és szeretetteljesebb, mint amire előzőleg gondoltunk! Hogy lehet másképp, igen lehet! Mosolyogva, felszabadulva, táncolva, finom ételeket, italokat fogyasztva, valódi kapcsolódásokat megélve! És olyan munkát végezve, amit szeretsz végezni és olyan emberekkel, akikkel jól érzed magadat..

Mi így Élünk!

Mindenkinek ezt kívánom sok szeretettel,

Hidvégi Andrea

Fotós: Rózsa Erika

Stylist: Butor Krisztina

Haj: Franyó Eszter

Smink: Balázs Jelena

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi bejegyzések

Arcívum